Belépés a klíma webshopba

Érdemes átolvasni, split klíma vásárlása előtt.

Talán kezdjük azzal, hogy mit takar a split klíma szó. Nagyon egyszerű, kültéri és beltéri egységgel rendelkező léghűtésre szolgáló készülék.

Általánosságban elmondható, hogy épületgépészeti készülékeknél alapvető elvárás, hogy komfortos környezetet teremtsen, vagyis tartózkodásra alkalmas hőmérsékletet, elviselhető zajszintet és megbízható működést produkáljon.
Ha a split készülék alkalmazása mellett dönt a megrendelő, akkor néhány szempontot, szakmai tanácsot mindenképpen meg kell említeni az ügyfélnek. Némely ügyfél a faggatásunkat fölösleges "kekeckedésnek" fogja tekinteni, de legtöbbjük hálás lesz érte, és ezáltal meggyőződik, hogy a szerelő, eladó érti a dolgát, biztosra akar menni. Ez a szolgáltatás, ez a szakmai hozzáállás viszont nem biztosítható a nagyáruházak polcain megjelenő készülékek esetében, ahol az eladónak a legtávolabbi fogalma sincs a klimatizálás fortélyairól, tehát semmilyen felvilágosítással nem tud szolgálni. A laikus vásárló saját belátása szerint kell, hogy döntsön, és sokszor csak szereléskor szembesül a ténnyel, hogy a kültéri egységet nincs hová felszerelni, a készülék nem megfelelő méretű stb.

Döntés előtt tehát, a készülék kiválasztásakor több szempontot érdemes megvizsgálni.

Szükséges hűtési teljesítmény (nem az alapterület szerint kell meghatározni, mert ezáltal csak irányértékeket lehet kiszámolni. Nagyon fontos az ablakfelületek, árnyékolások, égtáj szerinti tájolás, belső hőfejlődés és épületszerkezeti adottságok figyelembe vétele is!).
A helyi adottságok (hogyan lehet a kültéri egységet felszerelni, zajszintek, szerelhetőség, kondenzátum-elvezetés, kültéri és beltéri közti vezetékhossz stb.).
A beltéri egység illeszkedése a belső tér kialakításához (oldalfali, parapet, légcsatornázható, elburkolt, kazettás stb. kivitelek közt választhatunk).
Monosplitet vagy multisplitet válasszunk-e (beltéri egységenként egy-egy kültéri, vagy egy kültérihez több beltéri egységet csatlakoztassunk).
Ár/minőség arány (nem biztos, hogy az olcsó készülék kevesebbe kerül 2-3 év üzemeltetés után is!).
Eladás előtti és eladás utáni szolgáltatás (megbízható készülék-kiválasztás, méretezés, szakszerű szerelés biztosítása, garancia érvényesíthetősége, alkatrészellátás biztosítása stb.).

Az egyes gyártók eltérő szolgáltatásokkal látják el termékeiket, némelyek hasznosak, némelyek csak hangzatos marketingfogások. Sok plusz szolgáltatásra tulajdonképpen soha nincs szükség, vagy nem térül meg ésszerű határok közt, de mint tudjuk, a vásárlások nem mindig ésszerűségi alapon működnek, hanem hatalmas szerepe van az érzelmeknek, bizalomnak, ismertségnek és egyéb szubjektív tényezőknek is. Vegyük sorba a fentebbi szempontokat, egy kicsit közelebbről megvizsgálva mindegyiket.

Beltéri egység kivitele.

A beltéri egység valamilyen belső térbe kerül felszerelésre. Nem mellékes, hogy mennyire illeszkedik a belső tér hangulatához, mennyire látszik stb. Ezért amennyiben lehetőség van rá, érdemes ezzel a kérdéssel is foglalkozni. Már az oldalfali készülékek közt is nagy a megjelenés szerinti választék, egyesek arányos, divatos, formatervezett burkolatot kapnak, mások kicsit otrombák, de az elbírálás, hogy kinek mi tetszik, szubjektív. A legtöbb megrendelő nem az épületgépészeti termékekben akar gyönyörködni, valószínűleg jobban mutat a falon egy képzőművészeti alkotás, mint egy split-berendezés. Ezért olyat kell választani, amely a legkevésbé zavaró. Álmenynyezetes belső terekben, amennyiben megvan a megfelelő belmagasság, lehet kazettás készüléket alkalmazni, vagy álmennyezet fölött elhelyezhetőt, esetleg légcsatornázhatót. Ebben az esetben csupán a sokkal kevésbé szembetűnő rácsok látszanak, a készülék nem. Légcsatornázható készülék választása esetén a készülék elhelyezhető egy szomszédos helyiségben is, csökkentve a zajszintet, és csak a hideg levegőt vezetjük be. Lehet parapetre szerelt készüléket is alkalmazni, ez lehet burkolat nélküli, a helyszínen egyedi burkolat mögé rejtve, vagy lehet burkolatos is. Némely parapet-készülék kiegészíthető meleg vizes fűtőbetéttel is, ebben az esetben egy készülék ellátja a fűtést is és a hűtést is, radiátor nem szükséges. Praktikus megoldás ez családi házak tetőtereiben, ahol eleve kevés a függőleges falfelület, ezért az ablak alatti falrészen, a radiátor helyére lehet felszerelni. Az viszont tény, hogy a legkedvezőbb ára az oldalfali készülékeknek van, talán ezért is ezek a legelterjedtebbek.

Helyi adottságok.

Az épület jellege, a hűteni kívánt helyiség elhelyezkedése nagyban befolyásolja az alkalmazhatóságot. A szerelési költségeket jelentősen megdrágíthatja az alpintechnika alkalmazásának szükségessége. Általában nem megengedett, hogy épület főhomlokzatára kültéri egységet helyezzenek el, ebben az esetben vagy a tető, vagy az épület egy másik, belső udvar felé néző homlokzatára kell szerelni azt. Ez viszont társasház esetében eshet közös területre, vagy zavarhatja a szomszédokat. Továbbá nem mellékes, hogy a kültéri egység milyen távolságra helyezhető el a beltéritől, mert a kompresszor nem képes a hosszabb vezetékek ellenállását legyőzni, ezért működési hibák léphetnek fel.
A fenti kérdéseken túljutva el kell vezetni a beltéri egységből a kondenzátumot. Ezt sajátos magyaros megoldásként sok esetben egyszerűen kicsöpögtetik a járdára, az utcára. Korrektebb megoldás, ha esővíz-elvezető vagy szennyvízcsatornába vezetik. Szennyvízcsatorna választása esetén ügyelni kell a bűzzáró szifon alkalmazására, amely üzemszünet esetén (télen) sem engedi vissza a bűzt a vezetéken a szobába. Ezen utóbbi elvezetések általában bontással járnak, amely megemeli a költségeket az utólagos helyreállítási munkálatok miatt is, ezért célszerűbb felújítások vagy már az építkezés fázisában elvégezni ezt.
Nem mellékes a beltéri, de a kültéri egység zajszintje sem. A beltéri zajossága a mi nyugalmunkat, a kültéri egység viszont a szomszédainkét zavarhatja. Elmondható, hogy gondosan kell megválasztani a kültéri helyzetét, aminek során több szempontot is figyelembe kell venni.

A szükséges hűtési teljesítmény.

A legnagyobb baklövést itt lehet elkövetni. A nagyáruházak polcain található készülékek mellé rendszerint egy ajánlást is csatolnak, amelyben közlik, hogy mekkora helyiséget lehet kihűteni az adott termékkel. Sok szerelő is légköbméter, illetve alapterület alapján határozza meg a szükséges teljesítményt. A gyakorlatban ez sokszor megfelelően jó közelítést eredményez, de ez a méretezési mód nem elfogadható egy több százezer forint értékű berendezés vásárlása illetve telepítése előtt, melyet a későbbiek során már nem lehet egyszerűen nagyobbra cserélni, mint például egy porszívót. Gondoljunk csak arra, mit szólnánk, ha a cipőboltban az eladó megkérdezné a magasságunkat, és ennek alapján ajánlana cipőméretet. Egy pár cipő lényegesen kevesebbe kerül, mint egy split- készülék, ennek ellenére valószínűleg nem vásárolnánk ebben a boltban. Akkor splitet miért lehet így eladni?
A hűtési teljesítmény meghatározásánál figyelembe kell venni a tájolásokat, ablakok felületeit, árnyékolásokat, belső hőterhelést, épületszerkezetet stb. Két ugyanakkora helyiség közt akár négyszeres eltérés is lehet csak az égtáj szerinti elhelyezkedésük miatt! A túlméretezett készülék fölöslegesen drága, nagy méreteivel otromba és még zajos is. A túl kis készülék igaz, hogy olcsó, kicsi, de mire jó, ha a legfontosabb feladatát nem tudja ellátni: nem hűti le a helyiséget?

Hány kültéri egységet alkalmazzunk?

Az tagadhatatlan tény, hogy megjelenésében nagyon el lehet csúfítani egy épületet, ha a homlokzatán kültéri egységek sokasága díszeleg. Sok esetben pedig megoldható lenne, hogy több beltéri egységet is csatlakoztassanak egyetlen kültérihez. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy multisplit választása esetében minden beltéri egységet ugyanazzal a kültérivel kell összekötni, esetenként hosszabb vezetékezésre van szükség, mint monosplitek alkalmazásakor. Amennyiben ez megoldható, egy sokkal kultúráltabb, igényesebb megjelenést tudunk elérni, amely nem mindegy a városkép szempontjából sem.
Általában viszont egy multisplit ára magasabb, mint az ugyanannyi helyiséget kiszolgáló monosplitek ára öszszesen. De hát az igényesség mindig többe kerül.

Ár/minőség arány.

A splitekről általában elmondató, hogy nem rövid távra vásároljuk őket. Elvárható, hogy több évig problémamentesen üzemeljenek. Több kategória kapható a piacon, az áruházakba általában az olcsóbb készülékek kerülnek be, a márkás készülékeket többnyire szakcégek értékesítik, magasabb árszinten. Mindenki a saját lehetősége és elvárása szerint dönthet. A különbségek egyes gyártmányok közt jelentkezhetnek a megjelenésükben, zajszintjükben, kényelmi szolgáltatásaikban, energiafogyasztásban, élettartamban, kezelhetőségben stb.

A többet tudó készülékek általában többe is kerülnek. Vizsgáljuk meg, melyek a választható többletszolgáltatások, és hogy egyáltalán szükségünk van-e ezekre. Nagyon elterjedtek a hőszivattyús készülékek, melyek átmeneti időben fűteni is tudnak a belső körfolyamat megfordításával. Ezek a készülékek nem alkalmasak teljes téli időszakban a hagyományos fűtéseket kiváltani, csupán átmeneti időszakban tudnak gazdaságosan fűteni. Amenynyiben távfűtésünk van, amelyet egy-egy hűvösebb őszi napon még nem vehetünk igénybe, akkor jó szolgálatot tehet a hőszivattyús készülék, mert azonnal és hatékonyan fűt, jóval olcsóbban, mint például egy villanyradiátor. Szintén jó szolgálatot tehet egy nyaralóban, ahol télen amúgy sem tartózkodunk, de ha a fűtési rendszer lomha, lassan felfűthető, szintén praktikus lehet az alkalmazása. Ha a fűtési rendszerünk korszerű, gyors reagálású, energiatakarékos, akkor nem biztos, hogy érdemes arra több pénzt áldozni, hogy hőszivattyús splitet vásároljunk.

A split klíma üzemeltetése nem olcsó, az áram meglehetősen sokba kerül. A villanyszámlát csökkenthetjük, ha nagy jósági fokkal rendelkező készüléket választunk, amely azt mutatja meg, hogy egységnyi elektromos energiából mennyi hűtési energiát tud előállítani a készülék. Ez korszerű berendezéseknél hűtéskor min. 2,7 fölötti érték kell, hogy legyen.
Tovább csökkenthetjük a számlánkat inverteres készülék alkalmazásával. Ezek a legmodernebb, legkorszerűbb készülékek. A hűtési igénynek megfelelően változtatják a kompresszor fordulatszámát, ezáltal hagyományos készülékekhez képest, ahol a kompresszor mindig maximális teljesítményen üzemel, akár 30%-nyi elektromos energia is megtakarítható. A belső hőmérséklet pontosabban tartható, és a zajszintek is alacsonyabbak.

Mindenki kiszámolhatja, hogy a nyilvánvalóan drágább készülék hány üzemóra alatt hozza vissza a felárat, vagyis megéri-e ezt választania. Aki csak alkalmanként kapcsolná be a készüléket, jobb, ha a hagyományosnál marad, aki viszont egész nyáron üzemelteti, jobban járhat egy inverteres berendezéssel. Kevesebbe kerülhet egy drágább készülék 2-3 év üzemeltetéssel együtt, mint egy olcsó, de hagyományos, szintén 2- 3 évi villanyszámlával számolva.

Sok gyártó az alkalmazott légszűrők tulajdonságait domborítja ki. A pollenszűrők csak a helyiségbe már amúgy is bejutott por- és pollenkoncentrációt csökkentik, amely bizonyos allergiás megbetegedések esetén jó szolgálatot tehet. Cserébe viszont gyorsan elpiszkolódnak és cserére szorulnak, amely szintén költséges mulatság. Aki nem allergiás, inkább a házilag mosható, csere nélkül sokáig felhasználható szűrővel felszerelt készülékeket válassza, mert a gyakorlat szerint a pollenszűrőt általában az első elpiszkolódásig használják, a cserére nem áldoznak, a régit kidobják, és utána semmilyen szűrő nincs a készülékben. Kezdenek elterjedni a plazmaszűrők, amelyek a levegőben lévő vegyi szennyeződéseket semlegesítik, mint például a szagokat, építőanyagokból, bútorokból származó kipárolgásokat, cigarettafüstöt stb. A levegőt nagy feszültségű téren átvezetve a szennyeződés molekulái elbomlanak vízre, széndioxidra és nitrogénre, amelyek szagtalanok és nem mérgezők. Alkalmazásuk ott célszerű, ahol dohányoznak, többen tartózkodnak egy helyiségben, vagy egyéb szenynyeződések vannak jelen a levegőben.

Szolgáltatások.

Az eladás előtti szolgáltatásokat tulajdonképpen nagy vonalakban már ismertettem, ezeket általában csak szakembertől várhatjuk el, aki ért a hűtéshez. Eladás után nem mellékes, hogy mennyire felkészült szervizcsapat képes a készülékeket karbantartani, javítani. A készülékek rendszeres karbantartást igényelnek, elpiszkolódhatnak, ami a működésüket jelentősen befolyásolhatja. A karbantartás elmaradása miatti meghibásodásokra nem vonatkozik a garancia.

Ha nincs megfelelő szervizhálózat, alkatrész-utánpótlás, könnyen bajba kerülhetünk, esetleg már 2-3 év múlva. A falra rögzített készüléket nincsen, aki megjavítaná, a forgalmazó cég esetleg megszűnt, nincs alkatrészrendelési lehetőség. Sokat elárulhat, egy-egy márka neve is. Vannak márkák, melyek hosszú évek óta jelen vannak a piacon, esetleg évtizedes múltra tekint vissza a gyártó is. Gyanakvásra ad okot a teljesen ismeretlen hangzású márkanév, mert ezek nem ritkán csupán alkalmi fantázianevek. Némelyik olcsón gyártó, jellemzően távol-keleti cég olyan márkajelzéssel látja el a készüléket, amilyet a megrendelő kér, ugyanis náluk főleg a mennyiség a fontos, nem a minőség. Próbáljunk meg például vásárlást követően két évvel reklamálni egy olyan márkánál, amelyik nem is létezik.

A fenti gondolatokat a teljesség igénye nélkül gondolatébresztőnek szántam, természetesen a probléma ennél sokkal bonyolultabb, és általában ezeket a szempontokat kombináltan kell figyelembe venni. Az tény, hogy egyre több készüléket vásárolunk, azok ára egyre kedvezőbb, de az áron túlmenően célszerű egy kicsit jobban körüljárni a témát választás, illetve vásárlás előtt. Jelenleg a split-piac meglehetősen szerteágazónak, ziláltnak és szervezetlennek tűnhet, de ez lassan biztosan javulni fog, átláthatóbb, ellenőrizhetőbb lesz.

Nem akarok azzal a közhellyel élni, hogy majd az Európai Unióba való belépés mindent megold, mert ez alapvetően a vásárlói szemléleten múlik, illetve a szakemberek lelkiismeretén, azon, hogy mennyire korrektül szolgálják ki a laikus megrendelőket.
 Ha Önnek már van klíma készüléke.

Az itt leírtak elsősorban azoknak szólnak akik otthonukban használnak klima berendezést, de a kisebb irodákban, illetve üzlethelyiségekben elhelyezett berendezések tulajdonosainak is hasznosak lehetnek a következő információk.

Általában a kereskedők csak abban az esetben fogadják el a reklamációkat, ha a berendezés szakszerű üzemeltetés, szakszerű szerelés és karbantartás mellett működött. Az üzemeltetés és karbantartás két részből tevődik össze. Az első a beüzemelő szakszerviz évi egyszeri teljes körű karbantartása, melyet jó esetben a vásárló és a szakszerviz közötti karbantartási szerződésben rögzítenek, a másik pedig az üzemeltetőre háruló folyamatos karbantartás. Az utóbbihoz találhat itt néhány fontos tanácsot.

A légszűrők

Fontos, hogy a cserélhető légszűrőket, amelyek az ablak és a split klímában is megtalálható, legalább 4 hetente tisztítsuk ki, azonban ha a klima készülék olyan helyen üzemel, ahol a levegő koszosabb, a tisztítást gyakrabban is elvégezhetjük. A szűrők tisztaságának a foka nagyban befolyásolja a berendezés hatékonyságát. Az oldal fali, osztott (split) klima rendszerben üzemelő készülékekhez tartozékként, vagy külön, megvásárolt pollen szűrő készletet, nem lehet tisztítani! Ezt cserélni kell. Azt, hogy a cserére mikor van szükség általában a pollen szűrőhöz mellékelt indikátor papíron feltüntetett elszíneződési paletta mutatja. Egy pollen szűrő készlet általában egy klíma szezon után kell cserélni. Fontos, hogy a szűrők, pollen szűrők nem szabványosított méretűek, ezért a különböző típusú klima berendezések szűrői nem kompatibilisek egymással, ha szűrő cserére van szükség akkor csak az eredeti gyártó által gyártott szűrő készletek a megfelelőek. Tovább nehezíti a dolgot az, hogyha egy régebbi klima berendezéshez szükségeltetik új szűrő készlet, ugyanis a klímák külső megjelenése, mérete minden évben változik, ezért általában ezekhez csak hosszabb szállítási idő után biztosítható új szűrő készlet.
Nagyon fontos a szűrőbetétek minősége, hatásfoka. (Például "Plazma szűrő" )

Hasznos tanácsok

Ha tudjuk, hogy a klímaberendezést nem fogjuk hosszabb ideig használni, akkor célszerű a berendezést, kikapcsolás előtt ventilátor üzemben 20-30 percet folyamatosan járatni, ezzel elérjük, hogy a berendezés kiszárad, megelőzve az esetleges gombásodását a belső alkatrészeknek. A split klima kültéri egységét ne rakjuk körbe különféle tárgyakkal, a ventilátor védőrácsot ne takarjuk el, mivel így meggátoljuk a levegő kiáramlását a kültéri egységből. Sokszor elő fordul, hogy a beltéri egység olyan helyre van fel szerelve, ahol esetleg az ablakon keresztül direkt napfény éri, ilyen esetekben, de általában használat közben, érdemes elsötétíteni a helyiséget megvédve a szobát a direkt napfénytől. Légkondicionált helyiségekben nem célszerű az ablakok, ajtók nyitva tartása.
Magasabb műszaki színvonalú klima készülékek esetéb az automatikus tisztítás üzemmód végzi el a szárító feladatot. "Automatikus tisztítás"

Furcsa zajok

Ha furcsa hangok hallatszanak a működés közben akkor az nem minden esetben hibajelenség, ha indítjuk majd rögtön leállítjuk a berendezést, akkor általában a kondenzvíz hangját hallhatjuk ahogy a csőben megindul az áramlása. Szintén hasonló hangok hallatszhatnak indítás után néhány percig, ez a hűtő folyadék hangja, ami a rézcsőben áramlik, ez szintén nem hiba jelenség. Furcsa hangokokat hallhatunk még a fűtős gépeknél a fűtési időszakban, ez nem más mint az automatikus leolvasztási funkció működésének a hangja, és épp úgy mint az előzők normális velejárója a berendezés működésének.

Szagok

Előfordulhat, hogy mindenféle szagok áramlanak ki a klima beltéri egységből ilyenkor hajlamosak vagyunk azonnal szerelőt hívni, azonban ezek a szagok az esetek többségében a helyiségben keletkező, és a légkondicionálón keresztül vissza fújt szagok, például a dohány szaga vagy egyéb szagok, amik a helyiségben keletkeznek.

Pára

Előfordulhat az is, hogy a beltéri egységből köd szerű pára felhőcske áramlik ki, ekkor se kell megijedni, ugyanis ez a pára felhőcske és nem füst. Ezt a pára felhőt a szoba hirtelen lehűlése okozhatja. Ugyan ez a jelenség előfordulhat fűtős klima gépek kültéri egységénél fűtés szezonban, ilyenkor a kültéri egységben a ventilátor leállhat, és gőz felhő keletkezhet. Ez az automatikus leolvasztó funkció eredménye.

Fűtés üzem

Hőszivattyús klima készülékek beltéri egységénél fűtés üzemben, a levegő áramlás nagyon lassú lehet, esetenként le is állhat. Ez többek között abból is adodhat, hogy a szoba hőmérséklete eléri a termosztáton beállított értéket, ekkor a klima kültéri egysége leáll, a beltéri egység pedig alacsony fordulatra kapcsol, vagyis az alacsony fordulaton működő vagy álló gép sem minden esetben jelent meghibásodást. Fűtés közben a klima készülék normál esetben 7-15 percenként bekapcsolja az automatikus leolvasztást, ez idő alatt a klíma berendezés leáll. Az automatikus leolvasztás működését a jobb minőségű gépeken egy kis led világítása jelzi. A ventilátor akkor is működhet nagyon alacsony fordulaton, ha a klíma készülék szárító üzem módban van.

A fennt leírtak általános esetekre vonatkoznak, de előfordulhatnak eltérések, esetleg egyébb jelenségek, a különböző márkájú klíma berendezések között. Ezért első sorban a kezelési utasításokban foglalt üzemeltetési útmutatók az irányadóak

Ne elégedjen meg a jó megoldással! Mi felkínáljuk Önnek a legjobbat!

Nem célunk bemutatni azokat a hátrányokat, amiket egy-egy rendkívül kedvező áron vásárolt és felszerelt klíma készülék okozhat már a felszerelés után néhány héttel.

Amiről én írok azok olyan előnyök amikhez a megfelelő klíma készülék kiválasztásával jut hozzá. További cikkeimben pontosan leírom, hogy melyik készüléktől mit várhat el és mik azok a plusz-ok amikért érdemes egy kicsit többet áldozni.De térjünk vissza a szakember kérdésére.

Ha Ön hivatalos forgalmazótól vásárol klíma berendezést nagy esélye van arra, hogy a pár szavas, a későbbiekben hibásnak bizonyuló "szaktanács" helyett egy ténylegesen használható javaslatot kapjon, azért mondom, hogy "esélye" mert tényleg csak az esélye van meg annak, hogy Ön a megfelelő válaszokat kapta a kérdéseire.

Ne elégedjen meg félmegoldásokkal! Ha úgy érzi, hogy eddig nem kapott választ a kérdéseire és tényleg fontos Önnek - márpedig miért ne lenne fontos - hogy jó döntést tudjon hozni, akkor érdemes rászánni egy kis időt, hogy megtalálja az Önnek leginkább megfelelő klíma készüléket illetve megoldást. Ebben szeretném felajánlani a segítségemet.

A legtöbb gyönyörű színes prospektus is csak alapinformációkat tartalmaz, legjobb esetben az adott klíma készülékben található legújabb műszaki megoldások leírásával, szép képekkel és néhány szavas magyarázattokkal.

Ha szeretné tudni, hogyan alkalmazhatja is ezeket a remek újításokat a saját kényelmére ahhoz mindenképpen több tájékoztatás szükséges.

Ezt a plusz információt elég nehéz beszerezni.Ehhez is igyekszem segítséget adni és érthető formában elmagyarázni, miért érdemes egyszer egy kicsit többet beruházni, hogy utána hosszú éveken keresztül csak a kellemes környezet öröme maradjon.

Amiben segíteni tudok Önnek:

Sajnos még mindig sok "kolléga" arra törekszik, hogy a legrövidebb idő alatt a legtöbb klíma készüléket adja el és a legegyszerűbben gyorsan felszereljék. Ez nem biztos, hogy megoldja az ön problémáját!.

Helyszíni felmérés alkalmával, Önnel együtt megkeressük a legjobb klíma megoldást /amely nem biztos, hogy a legolcsóbb és a legegyszerűbb, de hosszútávon biztosan megtérülő befektetés/.